Elmaradt az ünneplés: ezért kellett hazasietnie az Eb egyik legjobb magyar játékosának

2024. december 17. 21:28

Az álomcsapatba is beválasztott irányító kellemetlen helyzetbe került...

2024. december 17. 21:28
SIMON Petra

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

***

Szépek, ügyesek és okosak. A magyar női kézilabda-válogatott tagjai minden dicséretet megérdemelnek a bronzéremmel zárult Európa-bajnoki szereplésükért. Debrecenben, majd Bécsben is kiszolgálták a szurkolókat Klujber Katrinék, akik alaposan meg is ünnepelték a 12 éve várt sikert. Pontosabban nem mindenki a csapatból, ugyanis akadtak olyan, akinek más kötelezettségének kellett eleget tennie. Nem doppingvizsgálatról van szó, hanem egyetemi tanulmányokról, vizsgákról. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nem állíthatjuk, hogy kivételeznek Simon Petrával az ELTE jogi karán. Legalábbis nem erre vall, hogy a vasárnap délutáni helyosztó után Budapest felé kellett vennie az irányt, mert hétfő reggel már vizsgáznia kellett.

„Szívesen ünnepeltem volna a lányokkal a bronzérem megszerzése után, mert tényleg jó közösséggé váltunk és nagy sikert értünk el, de jönnöm kellett haza. 

Eredetileg próbáltam a jogi alaptan vizsgát későbbi időpontra foglalni, de végül nem maradt más választásom, mint a hétfő reggel nyolc. 

Épp Debrecenből tartottunk Bécsbe, amikor megkaptam erről az értesítést – hát, nem voltam boldog, de ha már így alakult, akkor utána tízre foglaltam közgazdaságtant. A jog sima volt, az szerintem négyes vagy ötös lesz, a közgazdaságtanon viszont izgulhatok, hogy meglegyen” – nyilatkozta a fradi.hu-nak. 

 

Simon Petra az Eb-n Golovin Vlagyimir együttesének mind a kilenc meccsén játszott, illetve remekelt. A Ferencváros 20 éves irányítója 26 gólt tett bele a közösbe, betöréseivel és passzaival kulcsember volt. Olyannyira, hogy a gólkirálynő, Klujber Katrinnal és a szélső, Győri-Lukács Viktóriával bekerült a torna All-Star, azaz álomcsapatába. Szombaton az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) gáláján átvehette a kontinens legjobb fiatal női játékosának járó díjat. Adódik a kérdés, hogy tudott a tanulásra is koncentrálni a felkészüléssel együtt sokhetes válogatott program közepette.

„Edzések között, a szabad időkben tanultam, tulajdonképpen úgy, ahogy szoktam év közben is, szóval ebben nem volt nagy újdonság. 

Egyáltalán nem teherként élem meg, mert engem kikapcsol a tanulás, szinte még örülök is, hogy az agyamat is lefárasztom ilyenkor, nemcsak a testemet. 

Bevallom, Bécsből hazafelé is próbáltam tanulni, de ott nem voltam már a topon, elfáradtam addigra… Kedden két vizsga vár rám, aztán januárban még három – persze akkor csak ennyi, ha mindegyiken átmegyek elsőre. A római jog a meredek, az januárban lesz, attól mindenki retteg, és meg is értem, picit én is tartok tőle, de van azért még idő a karácsonyi szünetben.”

 

Simon elárulta, a héten Szicíliára utazik kikapcsolódni. Nyáron pedig még éppen az érettségi izgalmait alig kiheverve az olimpián szerepelt úgy, hogy a nyitó mérkőzés előtt azon járt a feje, hogyan alakulnak a felvételi ponthatárokat. A meccset akkor a franciák nyerték 31-28-ra (most a bronzmeccsen Magyarország 25-24-re), de az ifjú irányító nem keseredett el.

„A nagyobb teher a mérkőzés előtti este volt, mivel kihirdették az egyetemi felvételi ponthatárokat. Persze, a mérkőzés elején kicsit meg voltam illetődve, csak az első olimpiai mérkőzésemen léptem pályára. Levette a terhet rólam, hogy a kapuba is be tudtam találni. Ugyanakkor olyan volt ez is, mint bármelyik másik meccsen szerepelni a magyar bajnokságban vagy a Bajnokok Ligájában. Nem szabad ráizgulnom, mert attól csak rosszabb lesz” – mondta a Mandinernek még július végén Simon Petra, akire tényleg igaz, hogy »Teher alatt nő a pálma«. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2024. december 20. 12:50
Teljes élet.
reepcze
2024. december 18. 10:00
Ha olyan elánnal küzd a tanulmányaival, mint a pályán két védővel a nyakában, akkor meglesz az a diploma!
edico
2024. december 18. 09:57
Sikerüljön minden terved. Sok sikert!
balbako_
2024. december 18. 05:15
Hihetetlenül tudatos ez a kislány! Nemcsak a kézilabda élteti, de készül az azutáni életére is. Eddig kitűnően tudta a tanulmányait és a sportot összeegyeztetni. Le a kalappal előtte!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!